ez egy nosztalgikus vers ami kissé szomorú vers is egyben de sokak szerint jó vers lett.

2060-at írunk
      
 Nézem az idő elszárította bőröm,
 Rajta ősszé lett minden szál szőröm.
 Iszom a teámat és a laptopom bámulom,
 Msn listámon sok a szürke,árván maradt ikon.
 Hiába, a nyolcvanat is túlléptem már,
 Nemzedéktársaim hamva a földben rám vár.
 
 Fájlok őrzik kedveseim arcát mosolyát,
 Mp háromban hallgatom mindegyikük hangját.
 Rájuk koncentrálok mintha itt lennének,
 S mindenről megfeledkezve hozzám beszélnének.
 könnyeimmel küszködök mikor ráeszmélek,
 Mindez csak régmúlt idők csillogó emléke.
 
 Mit tegyek kedves új nemzedék,segítsetek!
 Úgy lennék azokkal kiket ikonjaim képviselnek.
 Visszahoznám a régi emlékekben szereplőket,
 Úgy élnék hogy édesítsem életüket.
 De nem tehetem mert helyzetük titok számomra,
 Ősz fejemnek marad a bánatos nosztalgia.
 
 Remélem lassan én is pihenni térek,
 Nem lenne jó most az örök élet.
 Kutatom hogy vajon mi az élet fizetsége,
 Fájdalmak megélése és szeretteink elvesztése!?
 Tudom már,miért vette el Isten az örök élet fáját,
 Hogy keveset igyuk a keserűség poharát.

                                                            (Lorand)